Az Év Magánrendelője díj 2016

Magyarország legnagyobb online egészségügyi magazinja, a www.hazipatika.com, 2016-ban harmadik alkalommal indította az Év Magánrendelője versenyt. A versenyen 590 magánrendelő indult.

Kiemelkedő eredmény

A díjazottakat egy hattagú szakmai zsűri, illetve a beérkezett több mint 18.000 szavazat alapján választották ki.

Kizárólag a saját korábbi pácienseink és követőink közül 1.799-en szavaztak intézményünkre.

Ez már önmagában nagyon szép eredmény, de amire igazán nem számítottunk, hogy a többi indulót messze túlszárnyalva, rendelőnk kapta a legtöbb szöveges értékelést, 475-öt. Lejjebb elolvashatja az összes véleményt. Ez az igazán fontos visszajelzés, ezért érdemes nap mint nap dolgozni.

A fixfogsor rendelő 2016-ban az év magánrendelője

A Fixfogsor® Rendelő a zsűri szakmai értékelését és a közönségszavazatokat egyaránt figyelembe vevő abszolút kategóriában az igen előkelő, III. helyezést érte el.

A szakmai díjak odaítéléséről hattagú szakmai zsűri döntött:

  • Prof. Kaló Zoltán, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője,
  • Dr. Torzsa Péter PhD., egyetemi docens
  • Erős Antónia, Egy csepp figyelem alapítvány alapítója
  • Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója,
  • Zöldi Péter, közgazdász, egészségügyi menedzser, a weborvos.hu ügyvezető igazgatója, az Orvosok Lapja lapmenedzsere,
  • Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője, a Central Digitális Média Kft. munkatársa.

Rendelőnk minden munkatársa nevében nagyon szépen köszönjük a szavazást és az értékelést!

Ha szeretne egy Év Magánrendelője helyezett rendelőre bízni műfogsorproblémái megoldását, ismerje meg azt a lenyűgöző megoldást, amellyel már több mint 2000, Önhöz hasonló műfogsorviselő életét tettük szebbé! Kérje tájékoztatónkat és még 2, exkluzív videót is megtekinthet az eljárásról.

Kérem a
"Kőkemény kérdések és válaszok a Fixfogsor® Protézisrögzítésről" című információs sorozatot és hírleveleket!