A Fixfogsor® Rendelő munkatársai
Dr. Szabó László
Fogszakorvos,
protézisrögzítés szakértő,
a Fixfogsor® Rendelő alapító-igazgatója
Orvosaink
Dr. Verasztó Dávid
Fogorvos
„Fontos számomra, hogy pácienseim nyugodt, biztonságos légkörben kapjanak magas színvonalú ellátást, még akkor is, ha kifejezetten félnek a fogászati kezelésektől.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem 2010-ben. Első szakmai tapasztalataimat 2010 és 2013 között a Fogas-Dental Klinikán szereztem meg, majd 2013-ban Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan szakvizsgát tettem.
Az egyetemi tanulmányaimat követően is folyamatosan részt veszek szakmai továbbképző előadásokon, mert fontosnak tartom, hogy tudásomat naprakészen tartsam, és a korszerű szemléletet a mindennapi munkám során is alkalmazzam.
2012-től 2017-ig Maglód város fogászati ellátásában vettem részt, majd 2017-ben Norvégiában is dolgoztam, ahol további, széles körű tapasztalatot szereztem a teljes körű fogászati ellátás területén.
Szakterületeim közé tartozik:
- fogpótlások készítése
- megtartó fogászat
- esztétikai fogászat
- esztétikus betétek, koronák, hidak készítése
- endodoncia (gyökérkezelés)
Szakmai fejlődésem részeként Liechtensteinben elvégeztem az Ivoclar BPS jellegű fogsorkészítési kurzust is, amely tovább bővítette a fogpótlásokkal kapcsolatos gyakorlati tudásomat.
Beszélt nyelvek: angol, német
„A munkám során törekszem a higgadt és figyelmes jelenlétre, mert hiszem, hogy ez legalább annyira fontos része a gyógyításnak, mint a szakmai precizitás. Különösen fontos számomra, hogy még a legfélősebb páciensek is megnyugodva, bizalommal üljenek be a kezelésekre.”
Dr. Hegyes Ákos
Dentoalveoláris szájsebész
„Számomra a szájsebészet hivatás: célom, hogy a beavatkozások a lehető legkíméletesebben, gyorsan és a páciensek számára a legnagyobb nyugalomban történjenek.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
Fogorvosi diplomámat 2014-ben szereztem a Semmelweis Egyetemen, Budapesten. Ezt követően a szájsebészeti rezidens éveimet a Honvédkórház Szájsebészeti osztályán töltöttem, ahol átfogó tapasztalatot szereztem a szájsebészeti esetek ellátásában mind az ambuláns, mind a fekvőosztályos hátteret igénylő beavatkozások területén.
A munkámat valódi hivatásként élem meg, és fontosnak tartom, hogy ez a hozzáállás a kezelések hangulatán is érezhető legyen. Pácienseimmel törekszem az oldott, közvetlen kommunikációra. Érthetően átbeszéljük a kezelés menetét, valamint a beavatkozás utáni teendőket is, hogy mindenki biztonságban érezze magát.
Szájsebészeti beavatkozásaimat korszerű technikákkal, a lehető legkíméletesebb módon végzem. A visszajelzések alapján pácienseim gyakran a beavatkozások gyorsaságát és fájdalommentességét emelik ki számukra fontos pozitívumként.
Beszélt nyelvek: angol
„Hiszem, hogy a szájsebészeti kezelés nem kell, hogy rossz élmény legyen. Mindent megteszek azért, hogy a beavatkozás nyugodt körülmények között, kíméletesen történjen – és jó érzés látni, hogy sokan még egy foghúzás után is mosolyogva távoznak a rendelőből.”
Dr. Tóth Boglárka
Fogorvos
„Hiszem, hogy a jól elkészített fogpótlás nemcsak esztétikát ad vissza, hanem magabiztosságot és életminőséget is.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
Diplomámat a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán szereztem meg 2021-ben. A mindennapi munkámban tudatosan építem a szakmai tapasztalatomat és folyamatosan fejlesztem a tudásomat.
Munkám során a kivehető fogsorok készítésére specializálódtam. Kiemelten fontos számomra a precíz technikai kivitelezés, valamint az, hogy a fogpótlásnál a funkció és az esztétika hosszú távon is egyensúlyban legyen. A fogsorkészítésben egyszerre látom a szakmai pontosságot és a kreatív, alkotó jellegű gondolkodást – ez az, ami különösen közel áll hozzám.
Fő szakmai kompetenciáim:
- kivehető fogsorok tervezése és elkészítése
- egyedi anatómiai megoldások kialakítása
- harapási viszonyok figyelembevétele
- esztétikus, természetes hatású fogpótlások készítése
2023 januárja óta dolgozom a Fixfogsor Rendelő csapatában, ahol elsősorban kivehető fogpótlások készítésével foglalkozom.
„Hiszem, hogy a fogsorkészítés egyszerre precíz szakma és kreatív alkotómunka. Fontos számomra az őszinteség, a felelősségvállalás és a folyamatos fejlődés. Célom, hogy minden általam készített fogpótlás természetes hatású, kényelmes és hosszú távon is jól használható legyen.”
Dr. Nádas Ilona
Fogorvos
Dr. Szabó Zita Noémi
Fogorvos
Dr. Mészáros Csongor
Fogorvos
Dentoalveoláris sebész szakorvos-jelölt
„Hiszek a folyamatos fejlődésben, a figyelmes kommunikációban és abban, hogy a kezelések érthető, átlátható és megnyugtató módon történjenek.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
Fogorvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem meg summa cum laude minősítéssel. Már az egyetemi éveim alatt is kiemelten fontos volt számomra, hogy stabil, minőségi szakmai alapokra építsem a tudásomat, és ezt a szemléletet a mindennapi munkám során is követem.
A modern fogászat gyorsan fejlődő terület, ezért rendszeresen részt veszek továbbképzéseken és gyakorlati kurzusokon, hogy naprakész legyek a korszerű fogászati és szájsebészeti eljárásokban. Szakmai érdeklődésem középpontjában leginkább a szájsebészet, valamint a modern digitális technológiák állnak. Olyan területek, amelyek precíz, kiszámítható, esztétikus és hosszú távú fogászati megoldásokat tesznek lehetővé a páciensek számára.
Egyetemi munkámat több szakmai elismeréssel is jutalmazták. Elnyertem a Köztársasági Ösztöndíjat, Szeged Város Ösztöndíját, valamint a TALENT kiválósági díjat is. Szívesen veszek részt szakmai rendezvényeken, kutatásokban és publikációkban, mert hiszem, hogy a fejlődés egyik legjobb útja az, ha az ember aktívan jelen van a szakmai közegben is.
Beszélt nyelvek: angol
„Hiszek a folyamatos fejlődésben, a figyelmes kommunikációban és abban, hogy a pácienseim számára mindig érthető, átlátható és megnyugtató módon vigyem véghez a kezelést. Célom, hogy mindenki biztonságban érezze magát, és közösen érjünk el egészséges, tartós eredményeket”
Gyetvai Benjamin
klinikai fogászati higiénikus
„Hiszem, hogy a hosszú távon egészséges mosoly alapja a megfelelő szájápolási tudás és a személyre szabott higiéniai támogatás.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
Fogászati asszisztensi tanulmányaimat követően Budapesten szereztem meg a klinikai fogászati higiénikusi szakképesítést. Az évek során széles körű szakmai tapasztalatot gyűjtöttem, miközben a hivatásom iránti lelkesedésem változatlan. Szívesen foglalkozom emberekkel, és kifejezetten motivál, amikor a pácienseknek segíthetek megalapozni a helyes száj- és fogápolási rutint.
A munkám részeként mindenkit személyre szabott szájhigiéniai tanácsokkal látok el, mert hiszem, hogy nincs „mindenkire egyformán” működő megoldás. A jó eredmény mindig az egyéni adottságokra, szokásokra és életmódra épül. Fogászati asszisztensként pedig fontosnak tartom a tiszta, rendezett és kellemes munkakörnyezet kialakítását és fenntartását, mert a nyugodt légkör a pácienseknek és a csapatnak is biztonságot ad.
Főbb szakterületeim:
- Fogkőeltávolítás
- Polírozás
- Fogfehérítés
- EMS irányított biofilm terápia
- iTOP
- Professzionális szájhigiéniai instruálás és motiválás
Beszélt nyelvek: angol
„A célom az, hogy a páciensek ne csak egy kezelésen legyenek túl, hanem valódi tudással és magabiztossággal távozzanak: értsék, mit miért csinálunk, és otthon is hatékonyan tudják megőrizni a fogaik és ínyük egészségét. Számomra a legjobb visszajelzés az, amikor valaki pár hét vagy hónap múlva már láthatóan jobb állapotban érkezik vissza, mert a megfelelő rutin tényleg működik.”
Fogtechnika
Bíró Réka
Fogtechnikus
„23 éve vagyok fogtechnikus, és a mai napig ugyanaz motivál: a precíz munka és az, amikor a páciens végre felszabadultan tud mosolyogni.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
Fogtechnikusi pályámat 2000–2003 között alapoztam meg az Ipartestületi Szakmunkásképző Iskolában, majd azóta 23 éve dolgozom a szakmában. A munkám során végig azt tartottam szem előtt, hogy a fogpótlás nem „egy tárgy”, hanem egy ember mindennapjait meghatározó megoldás, ezért mindig a tökéletességre törekszem.
Szakmai tapasztalataimat több laborban és rendelői környezetben szereztem. Praxis jellegű laborban dolgozom, így a mindennapok része, hogy páciensekkel is találkozom, és az orvoskollégákkal közösen tervezzük meg a fogsorokat. Különösen szeretem azt a folyamatot, amikor a tervezésből egyszer csak kézzelfogható, működő és esztétikus megoldás lesz, de még jobb érzés, amikor a páciensek elégedetten távoznak, majd később is visszajeleznek, mennyit változott az életminőségük.
A fogsorkészítés területén célzott képzéseken is bővítettem a tudásomat:
- Kasoly Tibor – Candulor fogsoros kurzus
- Rátonyi József – BPS fogsoros kurzus
Beszélt nyelvek: angol
„Számomra a legnagyobb elismerés az, amikor a páciens nemcsak elégedett, hanem a fogpótlással valóban megváltozott a mindennapi élete. Ezért szeretem, amit csinálok és végzem ezt a munkát ma is ugyanolyan lelkesedéssel.”
Opauszki Tímea
Fogtechnikus
„A fogtechnika számomra arról szól, hogy olyan pótlást adjunk a pácienseknek, ami valóban javít az életminőségen. Funkcióban, esztétikában és komfortérzetben is.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
Fogtechnikusi tanulmányaimat 2015-ben végeztem. A végzés után sok évig dolgoztam protetikusként, ahol stabil gyakorlati alapokat és sokrétű tapasztalatot szereztem a kivehető fogpótlások területén. Ezt követően csatlakoztam a Fixfogsor csapatához, ahol a praxis jellegű munkavégzésnek köszönhetően a fogorvosokkal és páciensekkel való közvetlen együttműködés még pontosabb tervezést és jobb végeredményt tett lehetővé.
A szakmai fejlődést kiemelten fontosnak tartom, ezért több, fogsorokhoz kapcsolódó képzésen is részt vettem:
- 4C és Qdent kurzus – Flexifogsor
- Ivoclar Vivadent BPS kurzus (Liechtenstein)
- Rátonyi József BPS kurzus
A munkám során mindig arra törekszem, hogy a pótlás funkcionálisan jól működjön, esztétikailag természetes legyen, és a páciensnek a lehető legkomfortosabb érzést adja vissza. Kifejezetten kihívásnak – és egyben szakmai motivációnak – tartom az extrém esetek megoldását is, mert hiszem, hogy minden páciens megérdemli a számára leginkább megfelelő megoldást.
Beszélt nyelvek: angol
„Azért szeretem ezt a szakmát, mert nincs két egyforma eset. Minden munka új feladatot, új gondolkodást és új megoldást igényel. A Fixfogsornál különösen értékes számomra, hogy a fogorvosok és a páciensek közelsége megkönnyíti a tervezést. Így a végén egy olyan pótlás születik, amellyel a páciens elégedetten, jó érzéssel távozhat.”
Lengyel Réka
Fogtechnikus
Stampay Ádám
Fogtechnikus
„Számomra a fogtechnika nemcsak szakma, hanem kikapcsolódás is. Szeretem az aprólékos, precíz munkát, ami valódi odafigyelést igényel.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
Fogtechnikusi végzettségemet Debrecenben szereztem meg. A gyakorlati időmet egy kispesti fogtechnikán töltöttem, ahol a mindennapi laborfeladatokon keresztül szereztem meg azokat az alapokat, amelyekre később biztonsággal tudtam építkezni.
A vizsgáim után a „német precizitást” követő munkaszemléletnek köszönhetően, különösen magas minőségi elvárások között fejlődhettem. Itt valóban belekóstolhattam a fogtechnika szinte minden területébe, többek között:
- fémes munkák
- cirkon megoldások
- kerámia
- protetika
A klinikai négy év rengeteg szakmai tapasztalatot adott. Sokat tanultam a kollégáktól, valamint a különböző továbbképzéseknek köszönhetően folyamatosan bővítettem a tudásom.
Beszélt nyelvek: angol
„A munkámban azt szeretem a legjobban, hogy minden apró részlet számít. Szeretek ‘bütykölni’, finomhangolni, és addig dolgozni egy megoldáson, amíg az valóban precíz és igényes nem lesz. Hiszem, hogy az igazán jó fogtechnikai munka a részletekben születik meg és én pont ebben érzem magam igazán otthon.”
Konzultánsok
Hankó Boglárka
Konzultáns
Király Bettina
Konzultáns
Asszisztensek
Pénzes Gábor
Dentálhigiénikus
Lévai Kincső
Fogászati asszisztens
„Fontos számomra, hogy a kezelések zökkenőmentesen, nyugodt légkörben történjenek, és a páciensek végig biztonságban érezzék magukat.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
Fogászati asszisztensként egészségügyi végzettséggel rendelkezem, és 4 éves szakmai tapasztalatot szereztem a területen. Jelenleg a protetikai munkafolyamatokban veszek részt, ahol elengedhetetlen a precíz, pontos munkavégzés.
A munkám során kiemelten figyelek arra, hogy a kezelések a rendelőben gördülékenyen, szervezetten és hatékonyan valósuljanak meg. Számomra fontos, hogy a páciensek ne csak szakmailag magas szintű ellátást kapjanak, hanem emberileg is azt érezzék: figyelünk rájuk, nyugodt kézben vannak, és minden lépés kontrollált, kiszámítható módon történik.
Azért választottam ezt a hivatást, mert motivál, hogy a munkámmal hozzájárulhatok az emberek életminőségének javításához, és segíthetek abban, hogy újra magabiztosan mosolyoghassanak.
Beszélt nyelvek: angol
„A számomra legjobb visszajelzés az, amikor a páciens a kezelés végén megkönnyebbülten távozik, és érzi, hogy jó kezekben volt. Mindennap arra törekszem, hogy a háttérben végzett pontos és lelkiismeretes munkám ehhez a biztonságérzethez és elégedettséghez tegye hozzá a maga részét.”
Brek-Juhász Bernadett
Fogászati asszisztens
Botond Henrietta
dentálhigiénikus, fogászati asszisztens
„Hiszem, hogy a fogászati vizsgálat lehet jó élmény is – a célom, hogy a páciensek félelme csökkenjen, és mosolyogva lépjenek ki a rendelő ajtaján.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
Dentálhigiénikusi diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem meg (Dentálhigiénikus BSc), ahol teljesen beleszerettem a szakmám minden részletébe. 2018 óta dolgozom fogászati asszisztensként, az elmúlt években pedig jelentős tapasztalatot szereztem a páciensek támogatásában, a kezelések gördülékeny lebonyolításában.
Munkám során nagy figyelmet fordítok arra, hogy a kezelések jó hangulatban teljenek, és a páciens a lehető legnagyobb biztonságban érezze magát. Számomra a legnagyobb szakmai siker mindig az, amikor a páciens elégedett, mert ez azt jelenti, hogy nemcsak szakmailag, hanem emberileg is jó élményt kapott.
A szakmai fejlődést fontosnak tartom, ezért elvégeztem a Safe laser tanfolyamot is, amely tovább bővítette a rendelői munkában használható eszköztáramat.
Különösen érdekel a szájsebészet és az implantológia, mert ezek a területek egyszerre igényelnek precizitást, csapatmunkát és kiemelt odafigyelést.
Beszélt nyelvek: angol
„Mindennap arra törekszem, hogy aki hozzánk érkezik, azt érezze, hogy figyelünk rá, értjük az aggodalmait, és lépésről lépésre, megnyugtatóan vezetjük végig a folyamaton. A legjobb visszajelzés számomra az, amikor valaki végül megkönnyebbülten, mosolyogva távozik.”
Poloznik Dávid
Fogászati asszisztens
„Célom, hogy a rendelőben biztonságos, nyugodt és támogató légkört teremtsek, ahol a páciensek nemcsak szakszerű ellátást, hanem figyelmet, megértést és tiszteletet is kapnak. Hiszem, hogy a sikeres fogászati kezeléshez nemcsak szakmai tudás, hanem emberség, kommunikáció és odafigyelés is szükséges.”
Szakmai végzettség és speciális tudás:
Fogászati asszisztensként 5 év szakmai tapasztalattal rendelkezem, melyből 2 évet szájsebészet területén, a további éveket pedig konzerváló fogászatban és protetikában szereztem. Munkám során kiemelten fontos számomra a precizitás, a higiénia, a szakmai megbízhatóság, valamint a páciensek iránti empátia és türelem.
Beszélt nyelvek: angol
„Számomra a fogászati asszisztensi hivatás nem csupán munka, hanem értékteremtés. Fontos, hogy a munkámnak valódi jelentése legyen, és hogy a páciensek érezzék: megbecsült, gondos és lelkiismeretes kezekben vannak.”
Recepció / Ügyfélszolgálat
Németh Kitti
Személyzeti és Szervezeti Osztályvezető
Személyzeti és szervezeti osztályvezetőként a klinikánk stabil működéséért és a háttérfolyamatok zavartalanságáért felelek.
Pályafutásomat szilárd alapokra építettem: az érettségi megszerzése után ügyviteli területen szereztem szakképesítést, ahol a gépíró és szövegszerkesztő ismeretek elsajátítása során köteleződtem el a pontos és igényes dokumentáció mellett. Ez a rendszerszemlélet ma is meghatározza a munkámat, legyen szó az iroda vezetéséről vagy a HR-feladatok koordinálásáról.
A hivatásomban az emberi oldal motivál a leginkább. Szeretek segíteni, és örömmel oldom meg a pácienseink felmerülő problémáit legyen szó pénzügyi kérdésekről vagy a megfelelő időpont egyeztetéséről. A mindennapokban a gyakorlatiasság, a gyorsaság és a maximális precizitás jellemez. Vallom, hogy a hatékony adminisztráció a minőségi betegellátás és a stresszmentes légkör kulcsa.
Szerencsésnek tartom magam, mert egy kiváló csapat tagja vagyok. Hiszek abban, hogy a közös munka akkor a legeredményesebb, ha jó hangulatban telik, ez az összhang pedig pácienseink számára is bizalmat és nyugalmat sugároz.
Beszélt nyelvek: angol
Füstös Erzsébet
Ügyfélszolgálati munkatárs
„Sokan szorongva emelik fel a telefont, ha fogászati kérdésről van szó, ezért a célom, hogy már az első beszélgetésünk során megnyugtató és barátságos légkört teremtsek.”
Szakmai háttér és feladatkör:
Ügyintézői végzettséggel rendelkezem, és több éves tapasztalatommal nap mint nap azon dolgozom, hogy a hozzánk fordulók már az első kapcsolatfelvételnél azt érezzék: figyelünk rájuk, segítünk, és jó kezekben vannak. A telefonos ügyfélszolgálaton számomra nemcsak az a fontos, hogy gördülékenyen menjen az ügyintézés, hanem az is, hogy a páciens biztonságban, megértve és támogatva érezze magát.
Feladataim közé tartozik az időpontfoglalás segítése, a felmerülő kérdések megválaszolása, valamint az, hogy a páciensek számára érthetően és megnyugtatóan adjak tájékoztatást a következő lépésekről. Az eddigi munkám során megtanultam, hogy egy fogászati rendelőben a telefonos ügyfélszolgálat nem csupán adminisztráció, hanem a páciensélmény első és egyik legfontosabb lépése.
„Célom, hogy aki telefonál, az ne feszültséggel tegye le a kagylót, hanem megkönnyebbüléssel, mert választ kapott a kérdéseire, tudja, mi fog történni, és érzi, hogy odafigyelünk rá. Hiszem, hogy a nyugalom már a telefonhívással elkezdődik. Én pedig ebben szeretnék biztos pont lenni.”
Hencz Laura
Irodai adminisztrációs munkatárs
2023-ban fejeztem be tanulmányaimat, mint Turisztikai Referens. Majd ezzel egyidejűleg megszereztem a Recepciós képesítést is. Fontosnak tartom, hogy pácienseink kezeléseikre pozitív élményként gondoljanak vissza.
Az empátia, türelem és precizitás elengedhetetlen számomra a páciensek magas színvonalú kiszolgálásához. Nagyon jó érzés, hogy ehhez én is hozzájárulhatok munkámmal.
Miután megismerte kollégáinkat, ismerje meg azt a szenzációs megoldást is, amely lehetővé teszi a kompromisszumok nélküli műfogsorviselés lehetőségét!
Az alábbi űrlap kitöltésével kérheti ingyenesen a „Kőkemény kérdések és válaszok a Fixfogsor® Protézisrögzítésről” című információs sorozatot.
Az első részben megmutatjuk Önnek 6 részes videón, hogyan történik a protézisrögzítés. Sőt, páciensünk azt is elárulja, hogyan változtatta meg a protézisrögzítés az életét!